Formatervezés
John Tojeiro (1923. december 3., Estoril , Portugália – 2005. március 16., Cambridge , Anglia ), (Toj) , mérnök és versenyautó-tervező volt, akinek újításai forradalmasították az autótervezést az 1950-es és 1960-as években. Maradandó öröksége egy olyan formatervezés, amelyet az AC Cars gyártott AC Ace néven.
Gyártó
Az AC Cars (Auto Carriers) az egyik legrégebbi autógyártó, amelyet Nagy-Britanniában alapítottak 1901-ben.
Az AC Cars 1953-ban kezdte meg az AC Ace gyártását, amely könnyű alvázon és kézzel épített alumínium karosszérián alapul, 2 literes motorral. 1961 szeptemberében Carroll Shelby megkereste az AC-t, hogy egy kis blokkú Ford Windsor V8 -as motort használjon az Ace alvázban, és így gyártsa az AC Cobrát . Shelbynek olyan autóra volt szüksége, amely felveszi a versenyt a Chevrolet Corvette -tel az amerikai sportautó-versenyeken. Csak egyetlen példány készült (CSX 2000) Ford 221 Windsor V8 felhasználásával. Majd 1962-ben debütált Ford 260 V8-as motorral. Ezt aztán a Ford 289 (köbinch vagy köbhüvelyk 4700 cm3) V8-as motor váltotta fel.
Így jött létre a Cobra, ami egy nagyon erős roadster lett. A tesztelésen 315 km/h-s sebességet értek el. Azóta is ezt az autót hibáztatják a 70 mérföld/órás (110 km/h) korlátozás bevezetéséért a brit autópályákon.
Miután Az 1964-es versenyszezon végén a Cobrát a Ferrari ismét legyőzi Carroll Shelby úgy dönt, hogy nagyobb motorra van szükség.
Ehhez teljesen új alvázra van szükség és megszületik az új MKIII, (MARK III. azaz a III. jelölésű, szélesebb kaszni, erősebb 4″ (10cm) -es cső alváz X merevítőkkel.) 1965-ben bemutatták a verseny változatot lecsupaszított belsővel, átdolgozott felfüggesztéssel, egy karburátorral, oldalsó kipufogókkal, bukócsővel és szélesebb sárvédőkkel, hogy a motor elférjen a versenyabroncsok között. Beépíti a Ford híres 427 (köbinch vagy köbhüvelyk = 7000 cm3) FE NASCAR motorját a “Side-Oiler” V8, egy 425 LE (317 kW).
CARROL HALL SHELBY
1923. január 11-án született Texas államban, Leesburg – 2012. május 10. Texas államban, Dallas. 1942-ben a középiskola után Carroll Shelby bekerült a hadsereg légierejébe, ahol másod hadnagyi rangot szerez és különféle repülőgépekkel repül. Megbízzák a II. Világháborús pilóták képzésével. Számos bombázót bíznak rá, köztük a B-18-at, a B-25 Mitchellt, a B-26 Maraudereket, a B-17 Flying Fortress (repülő erődöket) és végül a B-29 Super Fortress (szuper erődöt). Bár Shelby kérte, soha nem vett részt a harcokban. Kedvenc repülőgépe a B-26 bombázó volt, mert egyenes vonalban gyorsabb volt, mint a háború alatt előállított japán, német vagy olasz vadászgépek. Shelby három évet szolgált leginkább Texasban és Coloradóban. A második világháború után Shelby autóversenyzésbe kezd. 1952-ben Texasban egy MG-TC-vel megnyeri az első versenyét, később vezeti a Ferrari és a Maserati versenyautóit is. Két év alatt 12 versenyt nyer. Vezetési tehetsége lenyűgözi az Aston Martin gyár csapatát, így Shelby-t 1954-ben szerződtette is az Aston Martin. 1959-ben az Aston Martin nyerte a Francia Le Mans-i 24 órást, a világ leghíresebb sportkocsi viadalát.
Shelby versenyzői karrierjének csúcspontja 1959-ben jön el, amikor egy Aston Martin DBR1-el vezetésével megnyeri a Francia Le Mans 24 órás versenyét. Shelby a kaliforniai Riverside-ban és az angliai Silverstone-ban is nyert versenyeket. Azonban 1960-ban egy gyermekkorából fakadó szívbetegsége miatt visszavonul a versenyzéstől.
Ken Miles
Kenneth Harry Miles (1918. november 1. – 1966. augusztus 17. 47 évesen) brit versenymérnök, autóversenyző.
A versenyzői pályafutását a Sports Car Club of Amerika futamain indult a saját építésű MG alapú versenygépével. 1953-ban egymás után 14 győzelmet ért el. A nyugati parton sorra halmozta a sikereket, egyrészt saját építésű autóival, másrészt olykor gyári versenygépekbe is beült, mint például a Porsche 550.
Ez időben kötött barátságot Carroll Shelby-vel, aki már ebben az időben is a Ford V8-as motorjaival foglalkozott. Miles fontos szerepet játszott a Cobra, majd a Daytona Coupe és később a Ford GT40 kifejlesztésében. 1965-ben Bruce McLaren volt a csapattársa a Le Mans-i 24 órás autóversenyen, de váltóhiba miatt kiestek. 1966-os év elején megnyerte a élete első és utolsó Daytona-i 24 órás futamát, ott 678 kört tett meg Lloyd Ruby-val a GT40 volánja mögött. Majd szintén ez a páros megnyerte a Sebringi 12 órás autóversenyt is. Le Mansban Denny Hulme volt a csapattársa az 1-es rajtszámú Ford GT40-nel. A futamon megszerezte a vezetést, majd ugyan elsőként haladt át a célvonalon, azonban a célfotó miatt, amelyet a Ford vezetősége erőltetett a Shelby American versenycsapatra, mégsem őt ünnepelte a közönség és a világ, hanem a 2-es rajtszámú autóval célba érő Bruce McLaren és Chris Amon párost. Körülbelül 10 méteren múlott a tripla korona, mivel a 2-es számú GT40 ennyivel több métert tett meg a verseny alatt, miután hátrébb indultak a rajtrácson, mint az 1-es Ford.
1966-ban a Riverside versenypályán tesztelte az új versenygépet a J-car nevet viselő prototípust. A lejtős hátsó egyenesben 200 mérföld/óra (322 km/óra) sebességnél hirtelen megpördült alatta az autó, felborult és kigyulladt. Az egész autó apró darabokra esett szét, a balesetben Ken Miles életét vesztette. Ajánlom figyelmedbe “Az aszfalt királyai” című filmet.
LE MANS 24
Eredetileg a sorozatgyártású autók megbízhatóságának és gazdaságosságának tesztelésére találták ki. A futamokat a mai napig megrendezik minden év június elején. A mezőny kora délután rajtol el, és másnap kora délután ér célba. A 24 óra alatt több mint 5000 kilométert tesznek meg a versenyzők. A pályahossz: 13.626 km, 38 kanyar, a pályacsúcs: 3′:14”:791”’, ezt 253 km/h.A rekord a 2010-es versenyen született meg. Ez óránként kb. 18 kör, ami 24 óra alatt 432 kört jelent.